Sütőben sült házikenyér, kelt tészta, sütemény, étel, receptek, tupperware edényekkel, eszközökkel
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 

rozsakvarc961@gmail.com

 
Bemutatkozás

Köszönöm, hogy meglátogattad az oldalamat. 

2005. év eleje óta sütök rendszeresen otthon  kenyeret. Ez a tevékenység mára már szinte a hobbimmá vált.  

Ha a képeimet megnézitek, akkor láthatjátok, hogy nincs kenyérsütőm, mivel én a sütőben sült kenyereket szeretem.  Először a kézi robotgépem dagasztó spiráljával és kézzel dagasztottam a kenyereket. Rá kellett jönnöm, hogy a rendszeres kenyérsütést az ilyen gépek nem bírják. Ezért döntöttem a dagasztógép megvásárlása mellett 2006. márciusában.

A kenyérsütés módszerében áttörést hozott az én általam kitalált  - lefedett edényben való sütés. 

Először én is csak élesztővel készült kenyeret sütöttem, igaz csak néhány hétig. Ezek valójában sem ízre, sem állagra, sem pedig eltarthatóságra nem nyerték el a tetszésemet. Csak egy érv szólt e kenyerek mellett: a gyorsaság.  

Ezután következett az ún. „etetgetős” kovásszal készült kenyerek sütése. Ezzel a kovászolással már nagyon finom és jó állagú kenyerek kerültek ki a sütőmből. Mégis volt egy problémám: Akkor tudtam csak ezzel a kovászolással jó kenyeret sütni, ha éppen aktív volt a kovász. A munkából este érek haza, és a reggel megetetett kovászom nem mindig várt meg, vagyis már nem volt aktív. Ilyenkor vagy az volt, hogy bolti kenyeret ettünk, vagy pedig megsütöttem a lecsendesedett kovászból a kenyeret, ami közel sem volt olyan jó, mint amilyen kenyérhez voltunk szokva vagy gyorsan sütöttem kiflit, zsömlét. 

Emiatt kezdtem el egy barátnőmmel valamilyen másfajta kovászolási mód keresésébe. Ő a neten, én pedig a könyveimben keresgéltem.

Egyszerre két kovászolási módra bukkantunk: az esti kovászolásra és a kovászmagosra.

Mivel olyan recepteket nem találtunk sem a neten, sem pedig a könyvekben, ami megnyerte volna a tetszésemet, így a kísérletezgetésbe fogtam. . Mindkét kovászolással nagyon finom kenyereket lehet sütni. Igaz a kenyér elkészítése hosszabb időt igényel, mint az előzőek, de MEGÉRI kipróbálni. 

Keresgélésemkor rátaláltam a nagyanyáink által is alkalmazott szárított kovászból készült kovászolásra. A következő kenyeremből rögtön megszárítottam egy darabka tésztát, és már sütöttem is vele kenyeret. Ezen a módszeren van még mit kísérleteznem, mert nem lesznek belőle azok a pille könnyű kenyerek, mint az „esti kovásszal”, a „kovászmagossal” és az etetgetős” kovásszal.

Szeretném egyéb receptekkel is bővíteni az oldalt, de ez elég nehéz, ugyanis mindig időhiányban szenvedek. 

Kellemes nézelődést kívánok az oldalamon.

 

 

 

 

 

 
 

Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
 
Indulás: 2007-03-23
 
Clicky Web Analytics Clicky


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-